Lini & Mommy

A tökéletes kelengyelista – szerintem

Miután a minap elolvastam egy a mamasandpapas.hu által összeállított, tökéletesnek titulált kelengyelistát, nem igazán tudtam, hogy ezt most komolyan kell-e venni, vagy valami rossz tréfát űznek velünk.
Nem csak azért, mert az általuk nélkülözhetetlennek titulált szarságok dolgok összege nagyjából egy lakás árát teszi ki, hanem mert nagy részük totálisan felesleges marhaság. Elnézést kérek attól, akinek most mélyen a lelkébe tiportam, de LEHET élni sterilizáló, légzésfigyelő (jó, ez még ok), pelenkakuka, és stokke babakocsi nélkül is. Bezony. 

Gondoltam, akkor most itt a remek alkalom, hogy leírjam, az én méhemnek gyümölcse milyen szörnyű nélkülözések közepette volt kénytelen tölteni élete első hónapjait. Jó támpont lehet, aztán majd ti eldöntitek, hogy nektek mire van szükségetek. 

Ruhák

Nyilván kellenek az évszaknak megfelelő rucik a bébinek, és feltehetően mindenkitől kisruhát, kiscipőcskét, zoknikácskát és ilyesmit fogsz kapni, úgyhogy nem kell túlzásokba esni. Mivel nálunk sejthető volt, hogy apró termetű gyerkőc érkezik (én is pici voltam, apukája sem egy létra), ezért 50-es és 56-os ruhákra volt szükségünk. Kapott a kisasszony 5-6 rövidujjú bodyt (lévén nyári baba), 3-4 hosszút, 1-2 rugit, 3 db zoknit, 1 kesztyűt (ami sosem volt rajta), 2 sapit, 1 db pulcsit, és azt hiszem ennyi. Nyilván én sem bírtam ki, és vettem néhány olyan darabot, amiben csak simán cuki volt, és slussz. 🙂 

A babaholmi mosásához Tomi baby folyékony mosószert és lenor sensitive öblítőt választottam, amik kiválóan beváltak.

 

 

Kiegészítők


Babaszoba: Evelin Vivien kapott egy full egyszerű kiságyat, ami babaöböllé alakítható = leszedhető az oldala és szépen összeapplikálható a szülői ággyal. Így csodásan velem is aludt, ugyanakkor mégis a saját helyén.  A kiságyba került egy kókuszmatrac, és lett hozzá egy garnitúra szép de totál haszontalan ágyneműszett baldachinnal. Ennek az egésznek maximum a rácsvédője volt értelmes, de mit csináljak, nekem baldachin kellett.
Természetesen kettő gumis szélű lepedőt is vettünk, azóta is ezek váltják egymást Lini alatt. A lepedő alá vettünk egy vízhatlan lepedőt is, ami viszont állandóan elcsúszkált,  így szintén nulla értelme volt, hamar kihajítottam a francba. 
Lett egy szép fiókos komódunk, aminek a tetejére csodásan pontosan ráfért egy pelenkázóalátét

 

Babaápolás: 

Térjünk át a pelenkázás, fürdetés témakörére.
Bevásároltunk pár csomag newborn méretű pelenkát, egy 4db csomagból álló sensitive popsitörlő pakkot, és egy ilyen előre összeállított csomagot, amiben volt körömvágó olló (használhatatlan – vagy én vagyok béna) és babahajkefe
Popsikrémet, fürdetőt, testápolót az orvos írt fel nekünk; hintőport vettem, de minek..?
Szükségünk volt még alkoholra a köldökcsonk ápolásához, meg fültisztító pálcikára. 
Vettünk és kaptunk is textilpelenkát, így lett vagy százezer, ebből nagyjából ötöt használtunk, mert az cuki bárányos. No comment 😀 
Vettünk tetra kifogót, de szintén nem tudom, minek. Kapucnis törcsiből van kettő, mai napig tökéletes szolgálatot tesznek.
Beszereztünk egy vízhőmérőt is, aminek eleinte igen nagy hasznát vettük, mert állandóan rettegtünk, hogy kárt teszünk gyermekünkben… Ma pedig kiváló játék fürdéshez a pink halacskaformájú hőmérő…
A kiskádhoz nem vettünk állványt, egyszerűen betettük a nagykádba, úgy használtuk. Ebbe vásároltunk egy ilyen babatartó izét, amiről mindenki le akart beszélni, de Lini szerette és el tudott benne rúgkapálni, nekünk pedig nem tört ketté a derekunk.

Etetés:

Úgy voltam vele, hogy legyen itthon cumisüveg, mondjuk 1 vagy maximum 2 db a biztonság kedvéért, de a bababoltban, ahol vásároltunk, minden vásárláshoz kaptunk ajándékba egyet, így végül tele lettünk Avent cumisüvegekkel. Végül sajnos szükség is volt rájuk, mert tápszeres lett a csöppem. A mellszívót sokan a legfontosabb kellékek közé sorolják, én nem gondoltam annak, de végül vettem egyet. És szükségem is volt rá, mert így egész nap bőgve tudtam pumpálni a tőgyeimet  melleimet, bízván, hogy beindul egyszercsak végre a tejem. De hogy ebből kell-e a tizenezres elektromos fajta? Szerintem nem. Ha én nem kaptam ínhüvelygyulladást, akkor senki sem fog. Emellé még vettem vagy 10!!! tejtároló puharat, amiknek a büdös életben nem vettem hasznát. 
Cumit én nem vettem Lininek, ellenben kaptunk egy párat ajándékba. Jól elpihengettek a szekrény mélyén pár hónapig, aztán valahogy előkerült, és elindult a lavina, azóta cumitengerben élünk.
Mivel aktív használatban voltak az üvegek, ezért szükségünk volt arra a bizonyos cumisüvegmosó kefére, amivel normálisan ki tudjuk tisztítani őket – főleg, mikor már a magasabb változatra van szükség, és már végképp nem érsz le az aljáig a szivaccsal. 
NEM vettem sem sterilizáló berendezést, sem sterilizáló folyadékot vagy tablettát. Olyan voltam, mint jóédesanyáink hajdanán, és szépen főzögettem. Na jó, csaltam, mert vízforralóban forraltam fel a vizet (ami ugye lényegesen gyorsabb), a forró vizet egy laza de határozott mozdulattal feldobtam a tűzhelyre, alá gyújtottam, beledobáltam mindent, és elrotyogtattam egy kicsit. Azt hiszem, leírni hosszabb volt, mint megcsinálni. 

Végül ugyebár nem sokáig szoptattam, így a szoptatós párna számomra nem lett volna fontos, ám azt már terhesen kinyekeregtem magamnak, és akkor viszont maga volt a Kánaán, amikor alá tudtam támasztani a pocakomat vele. Ma pedig bent hever a járókában, és Lini imád rajta feküdni, úgyhogy volt értelme megvenni. 

Cumisüveg melegítő tök felesleges. Kimértem a kellő mennyiségű vizet, be a vízforralóba, felmelegít, kiönt, helló. Ha pedig melegen kellett tartani, egy pohárba tettem meleg vizet, és abban elvolt, ameddig kellett. 
Később vettem bébiétel-melegítőt, mert azt már pöppet bonyolultabb volt felmelegíteni, és mikrózni nem akartam, mert nem tudom miért. De nem. Viszont ezt is nagyon rövid ideig használtam, úgyhogy valószínűleg kibírtam volna nélküle simán…

Séta, utazás

A babakocsit nem mi vettük, hanem kaptuk anyukámtól, tiszta szívemből imádtam, annyira klassz, könnyen irányítható, gyönyörű. (Camarelo Sevilla – amúgy eladó, nem érdekel valakit? 😀 ) 
De be kell vallanom, eme hiperszuper multifunkciós babakocsi sem volt kihasználva semennyire. Van egy alap mózes része, amit Lini utált, mert nem látott ki. Nagyjából 1,5 hónapos koráig tűrte meg, de akkor sem hosszútávon, tehát nem sok hasznát vettük. A hordozó volt a legszuperebb, hiszen azt autóban is használtuk, illetve abban teljesen jól elvolt bármeddig, sétára is ezt használtuk (tudom, tudom, nem a legjobb, de így alakult). A sportrész tök jó, szép, nagy, de mire Lini végre ülni kezdett, hogy beletehessem, egyszerűen nem bírtam már el a gyereket a babakocsival együtt. Ez nem egy liftnélküli társasházban lakó harmatgyenge anyukának lett kitalálva. Vettünk hát egy másik babakocsit, ami csak sima sport és könnyű és imádom, Lini is imádja, de miután elkezdett járni, már nem nagyon ül meg benne. Tehát gyakorlatilag a hajamat tépném, ha én vettem volna meg saját pénzből azt a multifunkciós hiperbabakocsit laza 170 rongyért, és nagyjából teljesen kihasználatlan volt a hordozót leszámítva. 
Tanulság: a babakocsi kérdést nagyon-nagyon-nagyon alaposan gondoljátok át, mert könnyű elcsábulni valami szuperjárgányra, ami aztán mégsem felel meg teljesen, és akkor rengeteg pénzt dobtok ki az ablakon. 

Egyéb akármik

Fontos: orrszívó. Próbáltam én már mindenfélét, de a legeslegjobb akkor is a porszívós, akármennyire is kegyetlennek tűnik vele meggyötörni a lurkót. Az van ugyanis, hogy pár másodperc kellemetlenség (ami igazából csak ijesztő inkább) kontra középfülgyulladás, arcüreggyulladás, meg mindenféle … Hát szerintem egyértelmű, melyik a nyerő. 
A kézi jó öreg pumpálós szívó tökéletes szolgálatot tesz, ha mondjuk séta közben lesz rá szükség, de az igazi, rendes, alapos tisztítást a porszívó fogja elvégezni. Nem, az elektromos sem. 

Mérleg: Vásárolni semmiképp nem éri meg, esetleg bérelni igen. Mi első körben nem akartunk, de miután gondjaim voltak a szoptatással, szükségessé vált; így nagy hasznát vettem, hogy meg tudtam nézni, mennyire nem evett semmit a gyerekem… 

Pelenkázó táska: Nekünk volt a babakocsihoz, de később megláttam egy jó drágát és belehülyültem, meg kellett vennem, de teljesen jól használható volt a tök egyszerű babakocsis verzió is. 

Légzésfigyelő: Kényes kérdés… Megértem, ha valaki úgy érzi, szüksége van rá, hogy biztonságban tudja a gyermekét. Nekünk nem volt, és én nem is sorolnám a legfontosabb holmik közé. 

Hordozó: NO KENGURU könyörgöm! Viszont hatalmas IGEN a hordozó kendőre! Érdemes használtan venni, mert még jobb is, ha “be van törve”, és youtube-ról fél perc alatt megtanulod magadra kötni a bébit, és áldani fogod az eget, amiért beszerezted. A kezdetek kezdetétől használd, mert úgy jársz, mint én, és nem sikerül megszoktatnod a gyerkőcöddel azt a bizonyos felkendőzött állapotot…

Gyógyszerek, satöbbi

Vettem egy darab babalázmérőt, ami pont addig működött, míg végül Lini el nem kezdett tiltakozni a popsiba dugdosás ellen, és áttértünk a hónaljban méregetésre, rendes lázmérővel (kb 1 év). 

Az orvos ír fel lázcsillapítót, d-vitamint, és k-vitamint. Ez utóbbit csak az anyatejes babáknak kell kapniuk. 

Anya cuccai

Most erre csak röviden térnék ki, mert tervezek erről egy külön posztot, de egy-két dolog azért kapcsolódik ide – mint például a mellápoló krém. Szigorúan olyan, amit nem kell lemosni. Enélkül meghaltam volna. Így is, de úgy jobban. 
A szoptatós melltartót egyesek nélkülözhetetlennek, mások feleslegesnek tartanak. Egyéni mérlegelés kérdése. Én szerettem, mert kényelmes, és kíméletes azáltal, hogy nem kell belőle kibénázni az amúgy is feltehetően kezdetben eléggé sajgó melleket, hanem egy mozdulattal meg van oldva a dolog.

NON PLUS ULTRA: ADAMO HINTA

Álmaim netovábbja, a leghasznosabb kiegészítő, amit csak el tudnék képzelni. Ha hasfájás volt, ha fogzás, ha betegség, ha nyafi, akármi, ebbe a hintába süppedve minden megoldódott kicsi lányom számára. Nem tudom, miféle varázserővel bír, de KÖSZÖNÖM annak, aki kitalálta. Később – sőt a mai napig – ebben ugrándozva, lépegetve erősítette a lábait a kisasszony, óriási mókázás ment benne, zenére lötyögés, meg minden. Szóval csak ajánlani tudom 🙂 

 

 

 

 

 

Listám végére érve búcsúzóul elnézést kérek mindenkitől, akit netán felpaprikáztam kissé túlpörgött bevezetőmmel, de engem személy szerint idegesít, hogy kismamákat sima üzleti érdekből teljesen hülyére vesznek és becsapnak. Semmi gond, ha TE úgy érzed, hogy neked erre vagy arra szükséged van, de nem szabad elhinni, hogy ezek nélkül nem fogsz boldogulni. Ezért született a posztom, amivel remélem, segítségetekre lehettem.

Öleléssel:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!