Megint őszinteségi rohamom van.
Hirtelen felindulásból megírtam a történetem a hellóBébi! magazin egy felhívására (itt elolvashatod – ha nyomsz rá nekem egy tetsziket, még nyerhetek is 😀 ), miszerint olyan anyukák történeteit várják, akik valamiben sikeresek, valami “nagy dolgot” visznek/vittek végbe anyaként, vállalkoznak, álmot valósítanak meg. Sokat agyaltam, hogy vajon amit én csinálok, az siker? Nagy dolog? Álommegvalósítás? Vagy mi is?
Elkezdtem leírni a sztorim, bár nem voltam benne biztos, hogy be is küldöm. Az ilyen felhívásokra özönleni szoktak az olyan történetek, amik igazán szívbemarkolóak, igazi hős anyukákról, igazán szuper sikeres hipermegakirály anyukákról. Mi vagyok én hozzájuk képest?
Csak pötyögtem és pötyögtem, majd visszaolvasva rájöttem, hogy basszus, nem is olyan rossz ez az egész. Valahogy eddig sosem írtam le kerek perec, hogy mi késztetett arra, hogy kamerába vakeráljak állandóan. Nem is igazán tálaltam még ki arról, hogy mekkora szerencsétlennek éreztem magam hosszú hónapokig; mennyit ostoroztam magam, hogy nincs nálam alkalmatlanabb anya a világon; mennyire begubóztam, és tudomást sem vettem a külvilágról. Nem azért, mert depressziós voltam. Szerintem nem. Bár boldog se. De igazából csak egész nap azon járt az agyam, hogy mi a megoldás, hogyan lehetnék jobb, mitől érezhetném jobban magam. Elmondhatatlanul sokat segített, mikor végre nyitni kezdtem kifelé is, és el mertem mondani a családomnak, barátaimnak, hogy valahogy nekem ez nem kerek.
Mi jött ezután? A szembesülés, hogy SENKINEK nem megy ez egyszerűen! Hiába látod teleposztolva a facebookot az újdonsült szülők boldogságtól csöpögő képeivel; hiába ömlik az instagramról anyukák meghitt szoptatós fotója, az igazság ettől kbszttl (elnézést kérek) távol áll.
Az újdonsült szülők kbszttl fáradtak, totál erejüket vesztettek, az instás meghitten szoptató anyukák csöcsei meg kbszttl fájnak. Mint neked.
Nem megmondó anya vagyok. Még mindig nem tudok mindent megoldani, még mindig bénázom néha, még most sem tudok bizonyos helyzetekre okosan reagálni.
Én csak megmutatom, hogy milyen IGAZÁBÓL ez az egész. Olyan átlagos vagyok, hogy lehetnék akár te is. Érted…
Nem vagyok varázsló, szuperanya (ó, de mennyire nem…), szexilédi (hájas vagyok, a rohadt életbe..), nem vagyok kbszttl gazdag (hogy felbéreljek egy stábot, aki helyettem elkészíti a videóimat, amiben megmutathatom, milyen fantasztikus vagyok, és tanácsot adjak, hogyan oldd meg azt a hihetetlenül feszült helyzetet, hogy nem tudsz a 600 ezres és a 800 ezres stokke között választani..)
Én vagyok a barátnőd, aki beköltözik a nappalidba néhány percre, és mesél neked egy kicsit arról, neki milyen volt; megmutatja, milyen az élete általában családanyaként; megosztja veled, hogyan próbálja visszafeszesíteni a hájas valagát; és nagyon szívesen válaszol bármilyen kérdésedre.
Ha tetszik a történetem; ha szimpatikusnak találsz; ha tudsz velem azonosulni; ha támogatnál – kérlek nyomj rá a cikkben a tetszik gombra (itt a cikk) . Ha megosztod, hogy minél több hasonló felfogású anyukához eljusson a hírem, megköszönöm.
Hálás vagyok nektek. Komolyan mondom. Veletek lett kerek az életem. Azzal, hogy segíthetek, és ti segítetek nekem, a helyére kerülnek a dolgok.
Ölellek titeket!
Patrícia
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: